2014. július 17., csütörtök

;best day of my life avagy AM koncert :D



Megtörtént az amit a legjobban vártam ebben az évben. Volt fesztivál. Arctic Monkeys. Életem első koncertje. Életem legjobban rajongott bandájáért. Szavakban is képtelen vagyok kifejezni, hogy mit érzek/éreztem… ugyanis csak az érti ezt meg, aki volt olyan koncerten, hogy majd meghal (jó értelembe) az imádott bandáért/énekesért/énekesnőért.
Szóóóval. Akkor leírom. :) Azt hiszem, hosszú lesz.

Előző nap (júl. 5.) felmentem barátnőmmel és nővérével az albérletébe. Aznap este, spagettit ettünk, és Munkaügyeket néztünk. Tök jó volt. Aztán eljött a másnap. Július 6.-a amire, már 150(?) napja vártam körülbelül. Nem mondom, hogy reggel nem volt bennem az a gyomorgörcs, és remegés. A jobb fajta J Elképesztő volt, hogy akkor azt gondoltam: „látni fogom Alex Turnert, Matt Helderst, Nick O’Malleyt, és Jamie Cook-ot látni” ráadásul élőben. GOOSEBUMPS!! <3 Délben indult el a Volt vonat, de mi egy órával hamrabb kimentünk, hogy legyen hely… Nem volt hülye ötlet, mert rengetegen voltak. Mikor megláttam, hogy minden 2. emberen AM-s póló volt. Érdekesnek ítéltem meg, egyrészt.. Másrészt meg tökre boldog voltam, hogy más is osztozik ebben az élményben velem. Természetesen azokra gondolok, akik IGAZI rajongók, és nem csak a Do I Wanna Know? illetve az R U Mine? miatt mentek. Hanem azok, akik ismerik a Cornerstone-t, a When The Sun Goes Down-t,a Brianstormot és  Fluorescent Adolescent-et. (tisztelet a kivételnek aki nem fan, ismerte pár dalukat, és csak kísérő volt). Soha nem fogom ezt visszafizetni a barátnőmnek.. :’) <3 Na de! Térjünk vissza. Vagyis ÉN térjek vissza. Délben elindult a Voltos vonat a Keletiből, leültünk aztán két csávó kérdezte, hogy leülhetnek-e. Természetesen igen, mivel másra nem vártunk. Elkezdtek gyorsan hadoválni a csáveszek. Nem tudtam, milyen nyelv amíg lassabban nem kezdtek el beszélni. Mondtam barátnőmnek, hogy spanyolok. Erre rávágta, hogy olyan franciás, úgyhogy katalánok. :D Valószínű azok voltak. Ezt nem tudtuk meg. Viszont tuti AM-re mentek, mert a mellettem ülő csávó folyamatosan a 505-ot dúdolta. Legalábbis ezt az egy részét: „I’m going back to 505 „(mellesleg, imádom ezt a számukat.. bár melyiket nem?! :D) Az út Sopronba 216 km-re van Pesttől szóval délután háromra értünk be. Aztán még keressük meg a helyszínt. Először körbe mentünk ott a vasút állomáson párszor, aztán pedig követtünk két srácot, akik táskákkal voltak… Ezután a kér srácot elnyelte a föld, vagy elszublimáltak a melegben. Nem tudtuk meg :D Mikor már tanácstalanok voltunk, akkor volt ott egy kocsmaféleség, a csaj meg éppen kint volt. Nagyon aranyos volt, elmagyarázta merre menjünk, de persze a Fő navigátor az K. volt, a barátnőm. Odaértünk olyan háromnegyed négyre, elvették az előre megvett jegyeket :’(, de kaptunk egy karszalagot cserébe. A fesztiváloknak van egyfajta hangulata… Amikor rohadt meleg van, és látod az emberek kezében a műanyag poharas söröket, és egyéb hűtött italokat. Látod azokat, akik már 5 napja ott vannak. Észre lehet venni őket a külsejükről, hogy mennyire tudnak eligazodni az emberek a különböző színpadok között. Az első legfontosabb az volt, hogy inni vegyünk. Nagy nyugodtan odaérek egy ilyen büféhez, erre közlik, hogy nem lehet készpénzzel fizetni csak Payfest kártyával, és hogy csináltassam meg. Rendben megcsináltattam. Az igénylés volt alapból 1000 Ft, és azt az ezret akkor kapod vissza, hogyha gyűjtesz minimális hulladékot és leadod (500) a másik pedig, hogy a kártyát sértetlenül kell visszaadni. Megcsináltattam a kártyát aztán vettünk inni vizet. Hogy milyen jó érzés volt az, amikor a jéghideg üveg vizet odaadták és megfogtam. Komolyan mondom, elképesztő. De aki tapasztalt ilyet, az tudja úgyis :D Miután „leittuk” magunkat. Szétnéztünk. Olyan hamar elrepült az az idő, hogy már csak akkor kaptunk észbe hogy 7 óra és indulni kellene a Telekom Nagyszínpadhoz, az elő zenekarra. Az elő zenekar a The Strypes volt. Egyáltalán nem volt rossz, sőt! Lényegesen jó is volt. Sok volt benne a szájharmonika, ami az elején érdekes volt, de utána meguntam, hogy őszinte legyek, és arra vártam, hogy jöjjenek már Alexék. Fél kilenckor lett vége az elő zenekarnak. Rengeteg ember volt, majdnem pánikrohamot kaptam, amikor az emberek nekünk nyomódtak, lökdösték egymást. Aztán elkezdődött az intró amikor bevonulnak.. A sírógörcs kerülgetett, hogy Alexet nem fogom látni. Sem a többieket. Aztán Alex elkezdett gitározni. Meghaltam. Üvöltöttem teljes szívemből (hidegrázás ahogy flashback-elek) :D Ezek után ugráltam is mint őrült. hogy lássak valamit. Megláttam Alexet.. Amit akkor éreztem, hát. Közel volt a mennyországhoz :D Sírtam, a boldogság miatt amiért ott lehettem. Elképesztő egy élmény volt. Hihetetlen. Végig ugráltam, a daslzövegeket fújtam.. És előre megmondtam mikor mi jött. Mikor meghallottam a Brianstormot. Na, akkor elszabadult a pokol. Jó értelemben. Nem számítottam rá, hogy fogják játszani. Minden számnál könnyeztem egy kicsit, de a legjobban a No. 1 Party Anthem (akusztikus), a 505, a Do I Wanna Know? és a Wanna Be Yours volt. Amit ez a banda művel. Az elképesztő és mégis valós. Komolyan nem tudom szavakban leírni. Még megfogalmazni sem.. Amikor a 505 után kivonultak, felháborodtam, hogy nem játsszák az R U Mine-t? Ezmiez? De tudtam, hogy KELL játszaniuk. Olyan nincs, hogy ne játsszák. Aztán mikor megszólalt Alex: „ R U Mine Motherfuckers?” Az egész nézőtér tombolt. Aztarohadt. Hát tény, hogy azt várták a legjobban, de... Ott kellett ahhoz lenni. :D
Fél tizenegykor lett vége a koncertnek… Ezután extázisban voltam. Az adrenalin miatt nem tudtam, mi bajom van. Nem dolgoztam még fel. De aztán mikor már inni vettünk 3 l vizet és visszavittem a fesztivál kártyát, és a hulladékot aztán elindultunk a vasúthoz.. Akkor kezdtem el ujjongani, hogy ÉN ott VOLTAM! Itt még nem volt vége a napnak… A vonat hajnali négykor indult el. De szerencsére hamarabb ott volt, így felszálltunk, hogy legyen hely (ismét nagyon jól tettük), mellettünk volt még hely és egy fiatal srác kérdezte, meg hogy leülhet-e. Aztán valahogy lekezdtünk beszélgetni, és annyira jó érzés volt olyannal beszélni aki ÉRTI miről beszélek. Az ő szavaival élve: „Annyira szürreális, hogy Arctic Monkeys koncerten voltam”. Igaza volt. Azt sajnálom, hogy a nevét nem tudtuk meg.. Ugyanis nem kérdeztük meg. Hát ez a mi szerencsénk..
Lezárásul: Életem legszebb és legjobb napja volt amióta apa meghalt… Számomra hatalmas élmény volt, amit egy ideig senki nem fog tudni überelni. Ennyi lett volna. :) Nagyon, hosszú lett, de LE KELLETT írnom. Mert megérte.
(eközben AM koncertet néztem :3)

2 megjegyzés:

  1. nagyon örülök, hogy ott lehettem veled :* kár lett volna kihagyni
    mikor megyünk legközelebb? :D

    VálaszTörlés