2014. május 30., péntek

;mi is történt?

Fogalmam sincs, hogyan telt el az előző hét.. Őszintén szólva nem is emlékszem rá.. Ami kétségbeejtő. Annyira összefolynak a hetek, hogy képtelen vagyok szét választani. Azta.. Tényleg nem emlékszem. A lényeg, hogy eltelt és élek! Egyébként ezt a bejegyzést körülbelül percenként rakom össze, és eszembe jutott pár dolog a múlt hétről.. Például, az egyel  felettünk lévő osztállyal voltunk egy Radnóti előadáson kedden. (máj. 20.) Igen, hát ott van két fiú.. Ja. Tegyük hozzá, az egyikkel már beszéltem is, és csalódtam is.. Igazából nem benne. Hanem magamban. Abban, hogy megint olyat találtam akinek barátnője van. Nagyon sokat gondolkoztam, és volt szerencsém (cinikusan), látni őket. Boldogok voltak. Szóval, nem fogok ez ellen harcolni. Egy: semmi esélyem nem lenne, kettő nem is akarok. Nem ilyen vagyok. Áhh. Lényegtelen. Nem akarok vele foglalkozni. Mert semmi közöm hozzá. Helyes? Igen. Okos? Igen. De ennyi... Ez van. Kész. A másik fiú.. Ő meg elképesztő.. Egyszerűen hihetetlen, hogy mégis mennyire. Nem tudom leírni. Még szavakkal sem tudom magam kifejezni. Mert.. Csodálatos. Csak annyit tudok, hogy nagyon kedvelem. Nem beszéltem még vele, mert. Gyáva vagyok. Talán nem is fogok... Sőt magamat ismerve. Nem fogok.  Annyit tudok róla, hogy rengeteg közös van bennünk.. Zeneileg, és stílusilag is.. Csak ő túl tökéletes hozzám. Azt hiszem ennyi lenne. Nem fogok regényeket írni. Mert, nem jut eszembe semmi, és nem is akarok mindent leírni. De talán majd egy valamit. Befejeztem a Once Upon a Time 1. évadát. Szerintem még ma rakok ki egy értékelés féleséget. ;) Addig is.. Jók legyetek! :)

2014. május 18., vasárnap

; messed up week.

Lelkizzünk. Vagyis lelkizek. Elvégre akkor miért csináltam a blogot? Ha már van, akkor természetesen leírok mindent. A mostani hét. Enyhén szólva katasztrófa volt. A szerdai nap meg főleg. Jézusom. Aznap minden volt, aminek nem kellett volna lennie.. Kezdjük az elején. Reggel nyugodtan keltem, jól is aludtam. Arra gondoltam, hogy ez már nem lehet rossz nap, hiszen előző nap láttam Őt is.. Akkor lehet, hogy ma is fogom. Aztán felszálltam a buszra. Onnantól kezdve minden megváltozott. Rossz értelemben. Okés, szóval elindultunk a busszal én teljesen nyugodtan ültem és zenét hallgattam. Aztán a busz egyszer csak baromira elkezd fékezni és kacskaringózni, aztán majdnem behajtott az árokba(!!!), én pedig teljesen nyugodt voltam. Vártam a halált. Azt hittem eljön. Komolyan.. Szerintem életemben nem voltam olyan nyugodt mint ott akkor. A baleset egyébként azért volt, mert egy szarvas nekijött a busznak. Az állat el is pusztult, elméletileg leesett a feje. Hál Istennek nem láttam.. És nem is akarok erre gondolni. De le kell írnom.. Muszáj. Aztán.. Irodalom. Természetes, hogy a tanár ha feleltet, az egyik felelő mindig én vagyok. Mert miért ne?! A felelet közben mikor ideges vagyok, akkor megpróbálom oldani a feszültséget. Azzal, hogy... hát enevetk. Egyébként tanultam, de verset elemezni akkor sem fogok tudni, ha agyon vernek. Mindenki mást gondol a versről! Most, honnan tudjam én, hogy a költő mire gondolt? Mit érdekel engem? Szerencsétlen csak megírta, erre mi beleképzelünk minden szart, amire lehet, hogy nem is gondolt. Na? Akkor meg? A lényeg, hogy kibuktam és majdnem elkezdtem bőgni órán is.. Erre a tanár, hát nem kiborult, de valami olyasmit mondott, hogy nem szereti ha valaki sír. Én meg erre azt mondtam, hogy már nem tudok mást csinálni.. Szóval.. Beírta a kettest, így meg kereken 3,55-re (!!!) állok irodalomból. Great. Ha nem lesz négyes a kisérettségim buktam az egészet. Még jobb.. De őszintén? Annyira megutáltatja velem a tanár a tantárgyat, hogy már nem is érdekel. Megtaláltam a saját Vladáromat. Háháá. :D Aki olvasta a SZJG-t, tudja miről beszélek ;) És ez még semmi!! Így is teljesen ki voltam bukva, de(!!) hazafelé elhagytam az összes iratomat a buszon. Ezek után teljesen kiborultam. Mivel kb. két lépésnyire van anya munkahelye a buszmegállótól bementem, és a földön guggolva elkezdtem keresni a táskámban hátha mégis bedobtam az irattartóm. De nem volt ott. Kitört belőlem a zokogás, és a földre rogytam. Aztán anya mondta, hogy ezek miatt ne sírjak, mert nincs értelme. Elsírtam neki mindent.. A reggelitől kezdve addig, hogy teljesen szét vagyok esve Miatta... Szerencsére anyának a munkatársának az élettársa buszsofőr szóval, megkerült a bérletem amiért este kilenckor mentünk vissza a buszmegállóba. De legalább meglett! A következő napokban (csütörtök/péntek) nem igazán történt semmi.. Szóval, úgy megvoltam. A hétvégén semmit nem csináltam. Elkezdtem még egy hónapja a közösségi szolgálatos munkát, ami kötelező az érettségihez, tehát dolgoztam, olvastam, sorozatot néztem, beszélgettem facebookon a barátaimmal, és tanultam a mai nap. Ezen kívül meg rohadt szarul érzem magam. Kapar a torkom, fáj a fejem, hangom alig van, és a fülem is fáj. Remélem a következő hét elviselhetőbb lesz. Majd jelentkezem ;)

2014. május 12., hétfő

;ennek a fejezetnek is vége.

Woow. Túl vagyok ezen is. Az egyik részén. Első, a kisérettségi. Angol, spanyol illetve a töri az ötös lett. Matekból a kettesért imádkozom, irodalomból pedig a négyesért. Bár lehet, rosszabb lesz. Őszintén? Nem érdekel. Nehéz volt. Számomra legalább is. De vége! Istenem, nem hittem volna, hogy túl élem. De sikerült :') Ami pedig a másik felét illeti, az már kevésbé jó hír. Hát, hogy mondjam? Próbálok túl lépni rajta. Változtatni ezen az egészen. Azt mondják a változás jó. Első lépésként megtettem azt, hogy levágattam a hajam, és befestettem ombres-re. Ami eredetileg szőke lenne, de mivel sötét barna a hajam, a festék nem fogta be (!!), így világos barna lett. Mindegy is. Még lehet, jobban is néz ki így. A többieknek tetszett, szóval nekem is. Ez volt az első lépés, és úgy érzem jó felé haladok, mert teljesen újnak érzem magam. Mármint megújultnak. Mintha egy részt ezzel lezártam volna az életemben. Ez érzéssel töltött/tölt el. Mert tudom, hogy akkor egyszer valamikor Őt is lezárom. Csak ez lebeg a szemem előtt, mert ez így nem élet, hogy minden este sírok utána... Azt hiszem ennyi lenne. A héten szeretnék még többször jelentkezni!
Illetve! A barátnőmnek a blogja! érdemes benézni, hozzá mert hihetetlenül jól ír, és mert megérdemli, hogy olvassátok ;)
http://beingperfect-impossible.blogspot.hu/

2014. május 6., kedd

;hosszúúú hét.

 "Being in love with someone, who does not, and never love you back" 
Omg. Vége. Halott vagyok. Teljesen készeeen vagyok. Az utóbbi 2 napban, teljesen meghaltam. Hétfőn elkezdődtek az érettségik, vagyis ez nekünk 10. évfolyamon azt jelentette, hogy kisérettségi. Ugyanazokból a tantárgyakból írunk, mint a 12.-esek, csak mi két év anyagából. De! Így is elhaláloztam. Konkrétan idegbajt kaptam. Ráadásul, szombaton elballagtak. Életem nagy szerelme (lehet csak most érzem ezt), és teljesen ki voltam. Nem tudom mikor éreztem magam ilyen pocsékul.Teljesen össze voltam törve. Nem tudtam, mit csináljak. Belülről felemésztett az, hogy rohadtul üresnek éreztem magam. Ami máig sem nagyon változott, ugyanis ha gondolok, akkor elveszve érzem magam. És nem kellene így éreznem, mert nem helyes. Semmi közöm nincs hozzá, és most már 95%, hogy nem is lesz. Ami őszintén szólva nem probléma. Belefáradtam, hogy miatta szenvedek és sírok minden este, és én ezt már nem tudom kezelni. Feladtam. Fel akarom adni, de nem is bírom. Mert szeretem. Viszont, ezért is kellene elengednem. "If you love someone, you have to let them go". Pontosan. Ezt kellene tenni. Ezt is fogom, csak idő kell. Bármennyire is szeretem...